Copyright:  Kovács Éva Mária          




1.

Nincs olyan ember a világon, aki élete során ne veszített volna el egy  nagyon szeretett személyt, legyen az szülő, testvér, rokon, gyermek, barát vagy éppen közeli ismerős. A mindennapokat élve nem igazán foglalkoztatja az embert a halál kérdése. Leginkább csak akkor kezdenek el az agyunkban motoszkálni a halállal kapcsolatos kérdések, amikor a halál által "elveszítünk" egy szeretett személyt.
Amikor az értelemre hagyatkozunk elfogadjuk azt a tényt, hogy minden örök körforgásban van, hiszen a lét egyik nagy törvénye az, hogy ami keletkezik, megszületik, az egyszer el is múlik. Életünkben nemcsak a születés, hanem az elmúlás is megérint bennünket. Az élet mellett mindig ott van a halál.
Ha meghal egy szerettünk, akkor az életben maradt gyászoló nem érez mást csak egy elmondhatatlan és talán szavakba sem önthető mérhetetlen nagy fájdalmat, és szomorúságot. A  gyász által okozott fájdalom először olyan nagy lehet, hogy mind a szív, mind az elme bezárkózik mindenfajta gyógyulás, és minden fény elől. Úgy látszik, hogy a halál végleges, visszavonhatatlan veszteséget okoz, és olyan ítéletnek tűnik, amelynél nincs helye a fellebbezésnek.
A halál olyasvalakitől fosztotta meg az embert, akit mély odaadással szeretett, és aki az egész világot jelentette számára. Ez a világ most üresnek tűnik, és úgy érzi, hogy nem érdemes tovább élni. Az az érzése ilyenkor az embernek, hogy nincs több öröm az életében, és létezése ezután reménytelen szomorúság, valamint mindenét odaadná azért, hogy mégegyszer megölelhesse az elhunytat és elmondhassa, mennyire sokat jelent számára, és mennyire határtalanul szereti. Ilyenkor a gyászoló személy főleg magára és az elviselhetetlennek tűnő veszteségre gondol, és a szomorúság szüntelenül ott van a háttérbe. Bánatunkat súlyosbítja a bizonytalanság szerettünk jelenlegi állapotáról, mert azt tudjuk, hogy eltávozott a fizikai világból végleg, de  nem tudjuk, hogy hova is ment valójában. Csak reménykedik az ember, hogy egy sokkal jobb világba került, és egy sokkal jobb élet várja ott. A gyászoló ember számára minden üres lesz, könnyek gyülekeznek a szemében, küszködik a sírás visszafojtásával, ami egyre inkább kitörni készül, majd végül zokogásban nyilvánul meg a szeretett ember elvesztésének fájdalma.  Ilyen érzelmi kitörés alkalmával általában hasonló kérdéseket szoktuk feltenni: "Miért vetted el tőlem? Mi lesz most velem nélküled? Stb.".  Ha jól megnézzük a kérdések lényegét, akkor láthatjuk, hogy a "tőlem", és a "velem" szavak - egyik sem a szeretett elhunyt miatt aggódik, hanem saját maga miatt, tehát a bánat természete főleg személyiség központú.
Ezek az érzések a mai embernél nagyon is természetesek, de nem helyénvalók. Megértem ezt az állapotot, és szívem tele van együttérzéssel mindazok iránt, akiket hasonló bánat ér/ért. Tudom, hogy egy közeli hozzátartozó elvesztése alkalmával sovány vigasz lehet az én együttérzésem a gyászoló embereknek. Azonban nagyon bízok benne, hogy ezekkel a sorokkal nemcsak az együttérzésemmel vagyok hatással az olvasóra, hanem általam az Egyetemes Értelemmel is.

A halál nem az, aminek mi hisszük!
Igenis létezik az ember számára ebben a kérdésben is a megkönnyebbülés reménye, mivel bánatunk tévhiten alapul, olyasvalamin szomorkodunk, ami valójában meg sem történt. Ha megértjük a tényeket, akkor már nem fogunk úgy bánkódni, mint eddig, és ezáltal nemcsak magunkon segíthetünk, hanem az eltávozó léleknek is megkönnyíthetjük a dolgát.
Tudnunk kell, hogy amikor egy szerettünk meghal, veszteségünk csak látszólagos tény. Az ilyenkor érzett szenvedés, egy nagy érzékcsalódás eredménye! Pontosabban szólva annak az eredménye, hogy nem ismeri az ember a természet törvényeit. Nem kell nyugtalanságban vagy bizonytalanságban lenni az "elveszített" személy helyzete miatt, mivel a halál utáni élet már régen nem titok. A síron túli világ létezik, ugyanazon a természeti törvényeknek alávetve, mint az általunk ismert fizikai világ.
A gyászoló szokásainkon is lényegesen változtatni kell, mind magunk, és mind az eltávozó érdekében. Nem is gondolja az ember, hogy a hangos zokogásával, és jajveszékelésével mennyit árthat a távozónak. Számtalan kérdés felmerülhet az emberben ebben a témakörben. A hitetlen személy azt szokta mondani, hogy azért sem lehet tudni a halál utáni életről semmit, mert onnan még nem jött vissza senki, hogy meséljen róla. Ezt az érvelést nagyon gyengének találom, mert nagyon sok embernek volt már halálközeli élménye (HKÉ). Rengeteg történetet hallottam, melyben meghalt a személy a kórházi ágyon, és fentről a szoba egyik sarkából nézte, ahogy az orvosok küzdöttek az életéért.
Amikor egy alvó tudatú ember, azt állítja, hogy a test halála után nincs élet, akkor felteszem a kérdést neki, hogy mi az alapja a jelenlegi hitének? Tapasztalataim alapján egy ilyen gondolkodású személynek a  világszemlélete és a hite, származhat onnan is, hogy esetleg valamelyik egyház ezt tanítja, vagy feltehetően valamelyik könyvben írottak  közt található, de leginkább a körülötte élők általános hite, azaz a korszak amiben él, elfogadott véleménye a halál utáni élet tagadása. A korszakunk elfogadott nézete nem határozott tudáson alapszik, egyszerűen nem több, mint szóbeszéd. Ahhoz, hogy megértsük a szemünk elől rejtettnek vélt világot - jelen esetben a halál utáni életet - az elméből ki kell söpörni az előítéleteket. A halállal kapcsolatos kérdések megválaszolását nagyon fontosnak tartom, mert életünk során több esetben is közelről, és mélyen érint bennünket, és túlságosan is fontos esemény ahhoz, hogy ne csak merő feltételezésen vagy bizonytalan hiten alapuljon.











"A kezdetet már felfedeztétek, hogy a vég után kutattok? Ahol ugyanis kezdet van, ott lesz vég is. Boldog az, aki a kezdetben fog állni, ismeri majd a véget, és halált nem fog ízlelni."


Szolgáltatások
Halál, gyász
Naplogoz
Hold




avagy
Uram, adj vigaszt az ittmaradónak!

 
 
1 2 3 4 5 6 7