Isten

Spirituálisan törekvõ ember

Ezoterikus körökben gyakran hallható a "spirituális" kifejezés.

A spiritualizmus a szellemi világot és annak mûködését és hatásait elfogadó, valamint a szellem elsõbbségét hirdetõ idealista világkép. Ez magában foglalja azokat a misztikus elképzeléseket is, melyek élõk és holtak szellemeinek lehetséges kapcsolatáról szólnak.

A spiritualitás alapvetõen egy szemléleti forma, világnézet, melynek felfogása szerint világunk sokkal több, mint amit a szemünkkel látunk és fülünkkel hallunk. A spirituálisan gondolkodó ember azt vallja, hogy a világnak van egy láthatatlan szellemi, a létnek érzékszervekkel nehezen tapasztalható része, amely az emberi szem számára láthatatlan, ám mégis ugyanolyan hatással van életünkre, mint a látható része. Ez az általunk láthatatlannak vélt erõ nyilvánul meg minden embernek, amikor életét kész tágabb keretek között értelmezni, és saját létezésérõl az isteni akarat fogalmán keresztül gondolkodni.

Nem az a spirituálisan haladott ember, aki különbözõ vallási csoportokba és gyülekezetekbe jár agymosásra, és minden gondolkodás nélkül elfogadja e felekezetek vezetõinek sokszor népbutító eszméit, hanem az, aki a saját szellemiségén (Istenségén) keresztül, gondolkodva közelíti meg Teremtõjének világát, majd világosságát.

Folyamatosan keressük az igazságot erõsek és gyengék, gazdagok és szegények ellentétes érdekei között. Tanítani, gyógyítani, ítélkezni, termelni, kereskedelmi ügyletekkel foglalkozni ne csak azért akarjunk, hogy hivatásunk teljesítése által haszonra, nyereségre vagy hatalomra tegyünk szert, hanem azért, hogy a világ nagy feladata méltóképpen elvégeztessék. Ahhoz, hogy ezt a feladatot el tudjuk végezni, tudatában kell lennünk annak a ténynek, hogy a sajátunknál nagyobb akaratnak vagyunk a "szolgái", nem pedig a személyiségünk hasznára vagy elõnyére.

A spirituális életben minden az ISTENI ÉN iránt való kötelességbõl, és nem pedig az alacsonyabb személyes én szeretetébõl történik.

Nem a munka mifélesége a lényeges, hanem az, hogy miképp végezzük a munkánkat.

Saját tapasztalatból is tudom, hogy a spirituálisan törekvõ ember gyakran szeretne elzárkózni a világ zajától. Ebben nincsen semmi kivetnivaló, hiszen néha tényleg javára válik az embernek, ha egy kicsit elvonul a külvilágtól, azonban ne feledjük, hogy a kinyilatkoztatott Isten az embernépesítette utcákon jár. Fejlõdnünk kell a fejlõdés törvényei szerint, amely a tapasztalat törvénye!

Csak a tökéletes ember (Felemelkedett Mester) léphet a külsõ élet "leple" mögé, hogy onnan a világi (fizikai) életben szerzett spirituális erõket árassza.

A spirituális életre törekvõ személyt ne tévesszük össze a megvilágosodott emberrel (megvilágosodással)!

A törekvõ embernek az a célja, hogy az isteni energiák csatornájává, így a legfelsõ erõ közvetítõjévé váljon.

A megvilágosodott ember ezt már elérte, hiszen kellõképpen legyõzte az anyagot és fénylõ világosságot kap kauzális testétõl, és intuitív módon érzi az igazságot. Nem téved ítéletében az értelem által sugallt alakoskodás ellenére sem, mert megvilágosodott.

Mindannyian arra törekszünk, hogy lényünket tökéletesebb mintaképhez formáljuk. E mintakép az emberi alakot öltött Istenség. Minden emberben ott szunnyad az isteni kép, és ezen képnek életet adni a mi feladatunk. Ha ezt megtesszük, akkor spirituális emberek vagyunk.