Istenünket szokás egy másik minőséggel is magasztalni, ez pedig a MINDENTUDÓSÁG.
Ha
azt halljuk, hogy "Isten mindentudó", akkor az ember többnyire arra
gondol, hogy mindent tud a múltról, jelenről és jövőről, az egész
világról, ugyanakkor minden dologhoz egyformán hozzáértő.
Amikor
Isten megnyilvánulásáról beszélek, számtalanszor hangsúlyozom a
tapasztalatszerzések fontosságát. A Teremtő mindentudásának egy része a
sokféleségében rejlik, hiszen megnyilvánulásának alkalmával sokasodik
azért, hogy tapasztalatok által fejlődjön.
Az
élet, amit a Teremtő ad nem kifejlett, hanem egy fejlődésre képes élet,
mely csakis a tapasztalatszerzés által fejlődhet. Mindentudó, de csak a
saját isteni síkján.
Miért?
Azért, mert mielőtt a teremtői munka megkezdődne a Logosz "elméjében"
(Egyetemes Elme) eszme formájában látja az egész teremtés lényegét,
folyamatát és megvalósulását. Lát minden erőt, minden formát, mindent,
ami a kialakulás folyamán objektív létre fog jönni, de ez még csak az
elvi mindentudás. Teljes mindent tudóságát akkor éri el, ha a Teremtő
minden gondolata és eszméje saját valóságában fejeződik ki minden egyes
anyagi síkon.
Tehát mi az, amit nem tud Isten a mindentudóságával?
A MINDEN és a SEMMI!
Tud
mindent, mert benne van minden lehetőség. Nem tud semmit, mert amíg nem
nyilvánul meg, addig nincs tapasztalat által megszerzett "tudása".
Mi az, amit nem tud Isten a (mindentudóként) tapasztalatok hiányában?
Egyetlen
dolgot nem tud a Teremtő a saját isteni síkján pontosan meghatározni
(kiszámolni), ez pedig az EGYÉNI (lélek) Teremtői Terv megvalósításának
módja és kivitelezése a szabad akarat megnyilatkozása által.