Isten

A mai ember az isteni kegyelmet hajlamos egyfajta részrehajlásnak felfogni, amit úgy tekint, mint valamit, amelyet egy különálló és elszigetelt istenség ad, egy különálló és elszigetelt emberi lénynek.

Az isteni kegyelem magyarázata (is) a Karma Törvényében rejlik. A Karma Törvényének tana azé a törvényé, amely tekintet nélkül a személyekre minden egyes embert pontosan olyannak tekint, mint bármely másikat. Ennek megfelelõen a Teremtõ mindig igazságos, nem részesít senkit megkülönböztetett figyelemben és elõnyökben. Mindig abban a mértékben részesülünk a kegyelemben, amilyenben elfogadtuk az élet alapvetõ egységét.

Az áldást Istentõl kapott különleges ajándéknak is tekintik, amelyben a Teremtõ fölvilágosít és megerõsít minket lelkünkben, hogy az üdvösségre szükséges jót megismerhessük, a bûnt pedig elkerülhessük. Amikor a magukat "Isten földi helytartójának" nevezett egyházi személyek áldást osztanak, akkor ezt teszik egyfajta vallási célokat szolgáló szertartás keretében szavakkal és cselekedetekkel egybekötve.

Tehát az emberek úgy vélik, hogy akire, vagy amire az áldás irányul az isteni kegyben, valamint védelemben, és így természetfeletti hatásban részesül. Tulajdonképpen ez az isteni áldásnak a legegyszerûbben értelmezett verziója, azonban, ha az itt átadott Teremtõvel (Logosszal) kapcsolatos elveken elgondolkodunk, akkor észrevehetjük a felszínes értelmezés mögött rejlõ mondanivalót is, amelyet minden embernek hasznára válik tudatosítani az elméjében.

Amikor azt mondjuk valakinek, hogy "ISTEN ÁLDJON MEG", egyrészt ezzel arra kérem a személyiségét, hogy fogadja el az élet alapvetõ egységét (Istent) és vesse el azokat a gátlásokat, amelyek a Teremtõtõl elválasztó életszemlélethez kötik, másrészt pedig arra kérem Istent, hogy az embert az akaratával egyezõ módon segítse fejlõdésében és megvilágosodásában.