Isten

Az ateista személy "hiszem, ha látom" szemlélete mögött a tudatlanság áll. Tévedhetetlen, kézzelfogható bizonyítékot találni Isten létezésérõl igen nehéz (és felesleges) dolog egy szkeptikus ember számára. Volt lehetõségem megtapasztalni ezt a fajta életet is és rájöttem, hogy Isten szinte egyfolytában bizonygatja felénk létezését, ott áll nap, mint nap elõttünk, szól hozzánk, és mindent elkövet azért, hogy észrevegyük és meghalljuk õt.

Hogyan teszi mindezt?

Embertársainkon keresztül, hiszen minden emberben ott van õ, akinek szeretete örök, szilárd és változatlan.

A Teremtõ létezését elsõdlegesen elvekkel lehet magyarázni, hiszen õ nem egy személy, hanem egyfajta elvont (ELV-ont) tudat. Ahhoz, hogy megértsük életét, akaratát, gondolatát, szeretetét és megnyilvánulásának okát, elengedhetetlen az elvekben gondolkodás. Az intellektuális bizonyítékok azonban elégtelennek bizonyulnak, ha az ember hitetlen, vagy vakhitû.

Létezik babonás hitetlenség éppúgy, mint babonás hit is, és valójában nem lehet pontosan tudni, hogy a babonának melyik formájától szenved jobban az emberiség jelenleg.

Az Istenrõl való hit és szemlélet minden embernek egyéni ügye. Ha egy valós tényt elõször tárnak egy személy elé, azonnal megszólal valami benne - nevezhetjük ezt intuíciónak, megérzésnek, igazságérzetnek, vagy aminek tetszik - és azonnal tudni fogja, hogy az a tény igaz vagy nem.

Amikor saját magunk megértjük a lehetséges választásainkat, akkor ebben megtapasztaljuk Istent. A Teremtõ nem egyszerûen a mennyben van, hanem messze azon túl a tiszta szellem birodalmában.

Amikor úgy tûnik, hogy Isten elhagy bennünket, akkor talán épp mi magunk küldjük el azzal, hogy megtagadjuk õt. Isten adakozó szándékának csak az ember elfogadókészsége szab határt. Az isteni terv mindig gondoskodik rólunk, azonban saját akaratunk és vágyunk növekvõ szerepet játszik, ami által mi magunk szabunk határt a gondviselésnek.

Isten Országa nem érhetõ el a személyes becsvágyakon, erõfeszítéseken és vágyakozásokon keresztül.

A Teremtõ ugyan mindenütt jelen van, de mit sem használ ez az embernek, ha nem veszi észre õt. Életünk célja a szabadság és a beteljesülés, de a teljességet nem érhetjük el, amíg egészen meg nem ismerjük Istent úgy, amint õ ismeri önmagát.

Az ISTENI SZERETET az emberi lényben az, amely MEGÉRTÉSEN alapszik, ÖNZETLEN SZOLGÁLATBAN gyarapszik, és BÖLCSESSÉGBEN teljesedik ki. A BÖLCSESSÉG pedig HARMÓNIA - harmóniája az ÉRTELEMNEK, az ÉRZELEMNEK és a TUDÁSNAK.

Azonban tudnunk kell, hogy a bölcsesség semmi esetre sem a tudás halmozásával gyarapszik. Nem a könyvek méterszáma, vagy kilószáma az, ami által megfoghatóvá lesz a megfoghatatlan Isten bennünk!

Az Isten Országába vezetõ út világosan ki van jelölve. Mindenki szeretetbõl indul, azután áthalad a küzdelem, a szenvedés és a fájdalom állomásain, hogy a végén visszatérjen a teremtõjéhez a szeretetbe.

Semmi sem létezik Istenen kívül, és bárki iránt is érezzünk tiszteletet, imádatot, szeretetet az mind a Teremtõnek szól, aki az adott személyiségben megnyilvánul. Amikor valakit szeretünk, a benne élõ Istent szeretjük. Õ, aki bennünk lakozik felismeri a másikban lévõ Istent. Azok a tulajdonságok, amelyeket egy emberben csodálunk, az Isteni Fény õt átragyogó megnyilvánulásai, és a csodálat nem más, mint a bennünk levõ válasz az eszményeire, amelyeket a másik emberben kifejezve látunk.

Az Istenség felismerése az üdvösség kapujához vezet, ami mögött a tökéletesség és a mindentudás vár bennünket.

És hogyan juthatunk be ezen a kapun?

"Aki keres, talál, és aki bekopogtat, megnyittatik annak."

Az Isten áldja meg Önöket!