„A Világegyetem – az élet egységes megnyilvánulása.”
Szolgáltatások
ISTEN
Nem
vállalkoztam egyszerű dologra, amikor úgy döntöttem, hogy megmagyarázok
egy olyan valakit vagy valamit, amit az ember csak a szívével láthat és
a tudatával érezhet. Azért is ütközik nehézségekbe a mai ember számára
egy szabad szemmel nem látott "lénynek" az elfogadása, mert csak azt
hisszük el, amit látunk (sokszor még azt sem). Ezen a "hiszem, ha
látom" elven alapszik az ateista tudat, ami tulajdonképpen nem más,
mint a hitetlen ember gondolkodása és világszemlélete, ugyanakkor annak
a korszaknak amiben él az elfogadott véleménye.
Sajnos
jelenleg a társadalmunk elfogadott nézete nem a határozott és
megalapozott tudáson alapszik, hanem egyszerűen nem több, mint
szóbeszéd. Ahhoz, hogy megértsük a szemünk elől elrejtettnek vélt
világot - jelen esetben Isten természetét és megnyilvánulásának
lényegét - az elméből ki kell söpörni az előítéleteket. Tudom, hogy nem
könnyű ez a mai embernek, hiszen az elmúlt évtizedekben társadalmunk
vezetői igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy a lehető
legtöbb ember istentagadóvá váljon.
Gyerekkoromban
szeretett anyai nagymamámtól hallottam néha Isten nevét, de ő is halkan
mondta ki, és csak az egyház tanításai alapján "ismerte". Emlékszem,
hogy mire én általános iskolás korú gyerek lettem, a hittan magja is ki
lett irtva az állami iskolákból, azt pedig a mai napig nem tudtam
elfelejteni, hogy egy alkalommal az egyik tanárom - aki mellesleg az
úttörőcsapat vezetője volt - micsoda eszmefuttatást tartott az egyik
óráján az osztálynak Isten nem létezéséről. Csak azt nem bírtam 9
évesen megérteni, hogy miért kell annyit beszélni arról, ami, vagy aki
nem létezik.
Ebben
az inkarnációmban pontosan 33 évre volt szükségem ahhoz, hogy
istentagadó tudattal éljek és az ateista szemléletű életet szinte a
gyökeréig megtapasztaljam.
Miután
a személyiségem kellő bizonyosságot kapott arról (hiszen én is csak
akkor hittem, ha láttam), hogy az Isten létezik - mindent tudni akartam
róla. Szó szerint meg akartam ismerni, és megszámlálhatatlan kérdést
tettem fel vele kapcsolatban.
Istennel
való ismerkedésem kezdetén számomra teljesen úgy tűnt, hogy még a magát
hívőnek nevező ember is kínosnak találja a Teremtővel kapcsolatos
kérdéseimet. Mintha tabu témának számítana az a teremtő Isten, akiben
állítólag a világon oly sok ember hisz, és akit, ha minden igaz, oly'
sok ember szeret.
Felmerült
bennem a kérdés, hogy miért van az, hogy akinek a hitében ott van
Isten, félve vagy egyáltalán nem is beszél róla? Kinek és miért áll
érdekében, hogy az ember a lehető legkevesebbet tudjon a Teremtőről, és
a lehető "legtávolabb" is kerüljön tőle?
Elsőként
az egyháznál tudakozódtam, és amikor a teremtés folyamata szóba került
a lelkész dühösen azt vágta a fejemhez, hogy nekem nincsen jogom ahhoz,
hogy Istent számon kérjem, hogy mit és miért csinál.
Mindezek
után az ezoterikus körökben érdeklődtem, ahol úgy láttam már kezdenek
sejteni valamit Istenről, de azon kívül, hogy "Isten teremtő és
mindenható" és, hogy "azért teremtette az embert a földre, hogy
tapasztalatokat szerezzen" semmi más információt nem kaptam.
Ez
nekem kevés volt ahhoz a mindenhez, amit tudni akartam. Egyre inkább
érdekelt az, hogy ha Isten teremtő és mindenható, akkor nyilván mindent
tud és mindent lát, mégis miért van szüksége az emberi
tapasztalatszerzésre, hiszen Ő jóval több a mindenhatóságával, mint az
egyszerű tudatlan ember, aki nem ér fel hozzá sem tudatban, sem pedig
cselekvésben. Napról-napra erősödött tudásszomjúságom és az elmémet
egyre gyakrabban az Istenhez kapcsolódó nyitott kérdések
foglalkoztatták:
Kicsoda Isten?
Miért és hogyan teremtette a világot, és bele az embert?
Miért van szüksége az ember által megszerzett tapasztalatokra, ha Teremtő és Mindenható?
Miért
tűri el a háborút, betegséget, szegénységet, katasztrófákat, ha annyira
szereti az embereket, mint ahogyan azt állítják róla a vallási tanítók.
Miért nem semmisíti meg a Sátánt, aki oly sok "baj" és viszály okozója?
Ha
Isten valóban olyan igazságos, mint ahogy azt mondják róla, akkor miért
van az, hogy az egyik ember dúsgazdag, a másik pedig éhezik? Miért
engedi a Teremtő, hogy az önző, gyarló és gonoszkodó ember dúskáljon a
bőségben, a becsületes jóakaratú és segítőkész ember pedig nélkülözzön,
vagy akár éhezzen?
Miért
születnek beteg gyerekek? Mi bűne van egy ártatlan újszülöttnek,
aki betegen jön a világra? Mit vétett az a gyermek, aki daganatos vagy
más súlyos gyógyíthatatlan betegségben szenved, és az alatt a néhány év
alatt, amit itt tölt a fizikai világban csak a szenvedést, és a
fájdalmat tapasztalja meg? Istenem! Hát hol van itt a Te igazságod és a
szereteted?
Ugye
minden ember számára ismerősek ezek a gondolatok? Ilyen, és az ehhez
hasonló kérdéseket csak ateista szemléletű, alvó tudatú ember tesz fel,
amikor Isten szóba kerül.
A
sok "istenmagyarázat" után summáztam az addig hallottakat, és az alábbi
"istenképet" állítottam össze: létezik egy felsőbb rendű lény, aki
hatalmas erővel és bölcsességgel rendelkezik. Ő az, aki megteremtette
az embert ide a földre, majd a vállára rakott mindenféle terhet
(betegséget, szegénységet, magányt, munkanélküliséget, háborút, stb.),
és minden bizonnyal nagyon jól "szórakozik" a teremtményei szenvedésén,
hiszen az ember alig oldja meg az egyik problémáját, már rögtön kap
helyette kettőt.
Mindezek után döbbenten tettem fel a következő kérdést: Szadista és büntető Istenünk lenne?