A legközönségesebb, és kevésbé félelmetes típusnál, valamilyen fajta érzéki vágy kielégítése a cél. Az ilyen élet eredményeként az ember energiái az érzelmeiben, az alantas vágyaiban - ezáltal az asztrális testében - összpontosulnak. Ez azt jelenti, hogy minden önzetlen és szerető érzést, a magasabb ösztönzések minden szikráját sikeresen kiöli magából, nem marad más, mint egy könyörtelen, kegyetlen érzéki szörnyeteg, aki a halál után nem képes, de nem is kívánkozik felülemelkedni az asztrális sík legalsó síkján túl. Az elme egésze teljesen a vágyak szorításába kerül. A lélek természetesen ezzel semmit nem nyerhet, és következésképpen komolyan meggyengül. Egy időre ezzel az ember kizárja magát a fejlődés áramából, és így amíg visszatérhet a testesülésbe, kívül áll a fejlődésen.
A fekete mágusok másik csoportja külső megjelenésében tiszteletreméltónak tűnik, de valójában veszélyesebb, mint az előzőekben leírt, mert sokkal erőteljesebb. Ez az a fajta, ahol nagyonis helyénvaló a mondás: "semmi sem az, aminek látszik".
Ez a típus az az ember, aki ahelyett, hogy teljesen átadná magát az érzékiségnek, sokkal finomabb, rafináltabb, és nem kevésbé gátlástalan, lelkiismeretlen önző célokat tűz ki maga elé. A célja egy magasabb rendű, és szélesebb körű okkult erő megszerzése, de azt mindig a saját maga kielégülésére, és előremenetelének hasznára fordítja, valamint a saját becsvágyát és bosszúvágyát elégíti ki. Energiájának központja teljesen a személyiségében van. Egyetlen törekvése az, hogy ellenkezzen a természetes fejlődéssel, elkülönítse magát az egésztől (Istentől), és harcoljon ellene. A Naprendszer fényétől és életétől el van vágva, ami megmaradt az a teljes elkülönülés érzése, vagyis az, hogy egyedül van a világegyetemben.
Fontos tudnivaló, hogy az ilyen esetben, ami a személyiség végleges elvesztésében jelentkezik, a lélek nem cselekedett készakarva rosszat. Kiengedte ugyan a személyiséget az irányítása alól - de csupán ezért felelős. Inkább a gyengeségéért tartozik felelősséggel, és nem a közvetlen rosszért!
Szolgáltatások
"A szavakba tömörített szándékok varázserővel bírnak."
4.
A Fekete Mágus
Miután felvázoltam a mágia és az emberben lévő valódi mágus lényegét, valamint a mágia szigorú rendjéről és feltételeiről is igyekeztem néhány szót szólni, így most rátérek arra a személyre, aki a fekete mágiát irányítja. Teszem ezt csupán azért, hogy mindazok, akik ezt olvassák (az olvasottak átgondolása után) a jövőben könnyebben felismerjék az esetleges feléjük irányított negatív tartalmú, rosszindulatú erőket és velük együtt a fekete mágusokat is.
Vannak emberek, akik tudatosan szembeszegülnek a természettel, és ahelyett, hogy az egységért dolgoznának, ami felé a világegyetem minden ereje törekszik, inkább lealacsonyítják minden rendelkezésre álló képességüket a tisztán önző céljaik elérésének érdekében. Életüket az elkülönülésre való törekvéssel töltik, és egoizmusuknak köszönhetően hosszú időre el is érik azt - a személyiség számára azonban a teljes egyedüllét érzése a legszörnyűbb sors, ami az embert valaha is érheti. Az önzésnek rendkívüli módon való kifejeződése jellemzi a fekete mágusokat, és soraik között csak olyan embereket találhatunk, akiket ennek a szörnyű sorsnak a veszélye fenyeget. A fekete mágus az az ember, aki kifejleszti az akaraterőt és az elme magasabb képességeit, de nem azért, hogy az emberiség fejlődése érdekében ajánlja fel azokat, hanem amit csak tud, mindent magának szerezzen meg, hogy megtartson és ne megosszon. Diszharmonikusan rezegnek az egésszel szemben a harmónia helyett, és az a veszély fenyegeti őket, hogy a lélek maga szétszakad, ami azt jelenti, hogy elvész az eddigi fejlődésének minden gyümölcse.
Sok és visszataszító fajtájuk van, de valamennyien besorolhatók két nagy osztály valamelyikébe. Minden fekete mágus használja a rendelkezésére álló okkult tudományokat önző céljaik elérésének érdekében, viszont ezek a célok különbözőek.
A kimondott szó - Szómágia
A mágia megismerésének okán szükségesnek tartom a kimondott (és a kigondolt) szavak jelentőségére is felhívni az olvasó figyelmét.
Mindenféle tekintetben uraivá kell lennünk testünknek, azaz uralnunk kell gondolatainkat, beszédünket és cselekedeteinket.
A hétköznapi ember gyerekkorától egész élete során saját tudatlansága miatt "megtanulja" a karmikus csakrájának (torok csakra) beszennyezését. Idetartoznak a gonosz, rosszindulatú szavak, a szitkok, az ocsmány káromkodások, a kritizálások, az átkok, a pletykák és a tartalmatlan, értéktelen szófecsérlés is.
Sok ember állandóan beszél, de semmit sem mond! Ezek a tartalmatlan és értéktelen szavak csak arra valók, hogy a személyiség elterelje azokat az igazán fontos és értékes információkat, amelyek az ember igazi önvalójáról szólnak.
Ha a személy tudatlanságát vesszük alapul, akkor nem szándékosan dobálódzik a szavakkal, hanem a több éves rossz szokása következtében, és valószínűleg csak azért, mert ezt szokta hallani a környezetében. Tény, hogy a trágár és a semmitmondó szavak nem segítik elő az ember fejlődését, de mindez eltörpül amellett, hogy a karmikus csakra erősen elszennyeződik, ami sem a személy sorsára, sem az egészségére nem lesz jó hatással. Pld gondoljunk csak bele, hogy mennyi bajt okozott már az, hogy nyelvünk eljárt, megfontolás nélkül beszéltünk, ismételtük azt, amit "csak" hallottunk.
Tehát uraljuk nyelvünket, mert a nyelvünk nem arra való, hogy másokat megsebezzünk vele!
A szavak ereje nemcsak azok felszíni jelentésében mutatkozik meg, hanem a tekintet elől elrejtett tartalmakban is. Minden szó tudást, szándékot és érzelmet takar - s ezek mágikus tartalmak. A tudás varázslata az, hogy a tapasztalás sok-sok rétegét bele lehet sűríteni alig néhány szótagba. Egész életünk bennünk van és szavakkal előhívható. Nincsen egyetlen olyan gondolat és szó, ami ne váltana ki valamiféle eredményt.