"Szeressétek egymást, mint én szeretlek titeket. Ez legyen életvizeteknek a forrása: a SZERETET."
Amióta gondolkodásomat az ezotéria felé irányítottam megszámlálhatatlan alkalommal találkoztam a "szeretet" fogalmával, amit a spirituálisan gondolkodó ember mindig Istennel társít. Fogalmazhatnék úgy is, hogy minden út a szeretethez, és minden szeretet az Istenhez vezet… E megállapításom tudatában feltettem a kérdést, hogy "Mi az a szeretet?", mert azt tapasztaltam, hogy ez a szó igen gyakran használatos, ám a szeretetre utaló megnyilvánulásokat többnyire mégsem vélem felfedezni, sem az emberek gondolatai mögött, sem pedig a cselekvéseik által.
Vajon milyen lehet a szeretetnek az a fokozott, még erőteljesebb érzete, ami feltétel nélküli? Hogyan lehet egy embert "csak" szeretni, és hogyan lehet feltétel nélkül szeretni?
Ezeket a kérdéseket természetesen kifejezetten a fizikai világ szemléletének értelmében vetettem fel. Ezek után tovább mentem az elvont szférába, mert az pedig végképp nem hagyott nyugodni, hogy milyen az Isten szeretete, amiről oly sok ember papol a másiknak, és Jézus hogyan tudta feltétel nélkül szeretni az emberiséget, holott gyakran a gonosz emberi cselekedetekkel találta szembe magát?
Rejtélyesnek tűnik ez a szeretet kérdés és valljuk be, hogy igen intenzíven is foglalkoztatja az emberi elmét. Az ezoterikusan gondolkodó személy általában arra törekszik, hogy minden embertársa felé szeretettel forduljon, de ez mégis nehéz feladatnak látszik, hiszen nem tudunk mindenkit egyformán szeretni, bármennyire is igyekszünk. Vannak, akik már elsőlátásra ellenszenvesek egymásnak, de van arra is példa, akit meglátni és megszeretni csak egy pillanat műve. Említésre érdemesek azok az emberi kapcsolatok is, amelyek szintén a szeretet tövéről fakadnak, ilyenek például a barátságok és a szerelmek. Úgy vélem, hogy abban mindenki egyetért velem, hogy a szívnek nem lehet megparancsolni, hogy valakit szeressen, főleg akkor nem, ha némi megmagyarázhatatlan ellenszenv párosul a másik fél iránt.
Miért van az, hogy egyesek úgy szeretnek, hogy gyakran mondogatják, hogy "szeretlek", ölelgetik, csókolgatják a szeretett személyt, és egy idő után ez hirtelen megváltozik? Biztos, hogy ez szeretet? Ha igazán szeretünk valakit, vagy valamit, akkor valóban elég a szeretett személy részéről egy meggondolatlan szó, vagy cselekedet, ami által a szeretet azonnal át tud változni gyűlöletté?
Többek közt ezekre, és a hasonló szeretettel kapcsolatos kérdésekre szeretnék az alábbiakban rávilágítani. Ha az olvasó néhány percet elmélkedik az itt kifejtett elveken, akkor rájön, hogy nem is olyan egyszerű a szeretet megélése és megválaszolása. Úgy gondolom, hogy ha a szeretetet lényegét egy kicsit megértjük, akkor minden bizonnyal könnyebb lesz a mindennapi életünkbe is beépíteni azt az erőt, ami fejlődésünk jelenlegi állapotában érzelemként hat az emberekre.
Szolgáltatások
A
szeretet olyan állapot, amelyben nincsen "én", nincsen ítélkezés, és nincsenek feltételek. A szeretetnek nincsen köze az ellentétekhez sem, ennélfogva a szeretetben nem létezik ellentmondás.
Az igazi szeretet kiárad, és nem kíván viszonzást, soha nem gondol saját magára így szellemi erőt képez, és csak a mentális világban hat ki.
Sajnos a mai társadalomban egy olyan fajta érzést is szeretetnek neveznek, ami nem más, mint önző szenvedély, amely inkább csak arra törekszik, hogy szeretetet kapjon, és nem gondol arra, hogy mit ad. Mindannyian megtapasztaltuk már a magány érzését és a vele járó elszigeteltséget. Előfordul, hogy időről időre fájdalmas űrt érzünk magunkban, amely elviselhetetlen börtönné válhat. E magányosság, természeténél fogva önmagunkat helyezi figyelmünk középpontjába. Ilyenkor igyekszünk kitölteni ezt az űrt, és csillapítani szeretetéhségünket - így elindulunk és megkeressük azokat, akik szeretnek bennünket.
Tudjuk, hogy magányosságunkat csak mások szeretetével tölthetjük be. Tudjuk, hogy éreznünk kell azt, hogy szeretve vagyunk. Azt viszont nem akarjuk tudni, hogy ha magányunk ürességét mások szeretetét keresve próbáljuk kitölteni, elkerülhetetlenül még mélyebb sivárságot találunk, nem pedig vigaszt. A probléma az, hogy legtöbben görcsösen kapaszkodunk saját életünk csónakjába és ilyenkor nagy a kísértés, hogy legfőbb gondunk a személyes vágyaink kielégítése legyen. Nagyon kifinomult és rejtett módon is lehetünk önzőek. A személyiség fájdalmai, amelyektől mindannyian szenvedünk, és a hegek, amelyek emberi örökségünk részei, valamint a verseny és a kapzsi világ példája miatt nem egyszerű dolog a valódi szeretet megélése.
Az önző, uralkodni vágyó és a szeretett félhez görcsösen ragaszkodó szeretet előbb-utóbb féltékenységgé fajul. Az ilyen érzelem nem segíti a mentális fejlődést, mert az általa teremtett erők nem emelkedhetnek magasabbra az asztrálisnál.
A legtöbb emberi szeretet nem egészen tiszta, de ugyanakkor nem is teljesen önző. Igen kevés az a szeretet, amelybe nem vegyül önzetlen gondolat, vagy érzelem, ugyanakkor a nemes szeretetben is található múló féltékenység, vagy önzés.
Fizikai világunkban a szeretetet érzelemként (asztrálisan) éljük meg, és mivel többnyire ebből is az alsó asztrális minőségű szeretet a jellemző (feltételekhez kötött, érdek érzelem), ezért az ilyen jellegű szeretetek jönnek és mennek, egyik emberről a másikra, vagy egyik vágyott tárgyról a másikra.
1.